Ó! Mai friss: Új kinézet; cicás fejléc
Sziasztok!
Tegnap délután sajnos hatalmas vihar volt, ezért nem tudtam jönni...
Tegnap első óra földrajz volt, itt többek között én is dolgozatot írtam az egész éves anyagból, mivel tanárnő még nem tudott lezárni. Nem sikerült valami fényesen, úgyhogy kedden nulladik órában megint megyek felelni... Aztán töri jött, itt kiosztották a témazárókat, és aki kétesre állt, felelt. Azután 3-4. órában a mellettünk lévő zeneiskolában néztünk meg egy műsort, a Nemzeti Összetartozás napja alkalmából. Az ötödik órára már csak azoknak kellett visszamenniük, akiknek felelniük kellett biológiából, de mivel nekem a témazáróm négyes lett, én jöhettem haza. Itthon takarítottam egy kicsit, és jöttem gépezni. Nem telt bele 10 perc, máris zuhogni kezdett az eső, dörgött és villámlott... Szóval kikapcsoltam a gépet, nehogy baja legyen, és leültem leckézni. Egész este, és éjjel is esett, de reggelre már jó idő volt. Most is épp süt a nap, és meleg van. :)
Mondanom sem kell, hogy már megint rémesen lassú a netem, de azért nekikezdtem az új kinézetnek. Elég sokat bajlódtam a fejléccel, de szerintem megérte. A css maradt a régi, csak egy kicsit alakítottam rajta. Ezzel nem vagyok túlságosan megelégedve... :S Mindennek látszik, csak nem tengernek. :/ Valamint életem első fejléces menüjét is „megcsodálhatjátok”, ami nem lett valami szuper, de vegyétek figyelembe, hogy legelső próbálkozás.
Frissként most csak egy fejlécet hoztam. Ez sem lett tökéletes, de úgy látszik, ez a mai egy ilyen nap, semmi sem sikerül. A Grafika menüben találjátok.
Most megyek, legyen szép napotok!
|