Sziasztok!
Kezdeném azzal, hogy MEGLETT PAMACS! :) Még nem tudom, hogy miként került haza, nem tudtam ma Norcsival beszélni. De a lényeg, hogy már otthon, biztonságban, szerető kezek közt van. =)
Tegnap éjjel jóformán semmit sem aludtam, szóval most eléggé fáradt vagyok. Hajnali fél 3 körül fejeztem be a harmadik irodalom esszét... :S Amúgy ma két irodalom volt, olyan esszét kellett írni, mint amilyet éjjel is csináltam, a középkor meg a reneszánsz volt a téma. Előtte volt két gépírás és egy gazdasági. Gépíráson -milyen meglepő- pötyörésztünk ilyen hülye betűkombinációkat, meg szavakat. Ez volt az utolsó előtti óránk, jövő héten meg megyünk fagyizni. :D Gazdaságin pedig azok feleltek, akik jobb jegyet akartak év végén, vagy kétes jegyre álltak. Amúgy egész nap rettentően meleg volt, a gépírás teremben volt légkondi, de semmit sem hűtött >< Elvileg a leghűvösebb fokozat 22°C. Az egyik osztálytársam, akinek már nagyon (m)elege volt, azt mondta: „Hát ez nem igaz! Miért pont a legratyibb klímát kellett megvennie az iskolának? Biztos valami leárazás volt.” :D Még a tanárnő is nevetett. xD Aztán délután mentem úszni. *-* Már majdnem egy hónapja nem voltam, hiányzott is. :)
Mikor hazaértem, Shotoshopban bénáztam majdnem egy órát. Megpróbáltam saját kútfőből átlátszó hátterű png-t készíteni (mivel a netem olyan lassú, hogy egy tutorialos oldal sem töltött be -.-), hát, meg kell mondjam, elég rosszul sikerültek. Nem is tenném fel őket, mivel egyből a Lomtárban landoltak. Majd ha „észhez tér” a netem, próbálok leírásokat olvasni. Hogy legyen is ma valami friss, készítettem egy kutyusos fejlécet, naplementés lett. Szerintem szép lett, bár elég nehezen találtam hozzáillő brush-t. A Grafika menüben találjátok.
Holnap nem tudom, mennyit leszek itt, mert húgomék sulija 30 éves, és ez alkalomból lesz egy gálaműsor, ahova én is vettem jegyet. Remélem, ügyes lesz a csajos. :))
Most megyek kémiát tanulni (egész éves anyagból felelünk), és igyekszem a tegnapinál hamarabb ágyba kerülni... Sziasztok, szép estét! :)
Még a végére, de nem utolsó sorban valami:
Nagyon boldog születésnapot kívánok Ninusnak!